2016. április 10., vasárnap

Első hónap

  •  Olvass el egy könyvet!
  • Egy hétig mindennap futni.
  • Tanulj egy nyelvet mindennap!

Mivel én nem hónap elején kezdtem, hanem április 10-én, így az én határidőm május 10.

Az első ponthoz
A könyv, amit választok Charles R. Cross A mennyeknél súlyosabb. Az élményeimet a könyvvel kapcsolatban, később leírom.

Második ponthoz
Ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Szeretnék egy hétig mindennap futni. Ez most még nem fogom tudni betartani, mert vendégem lesz, és nem mást, mint  a Mikulás, így majd ha elmúlik, akkor fogom számolni a napokat. Addig pedig, amíg még nincs, csak futok, mert miért ne alapon.

Harmadik ponthoz,
Na most, először is annyit kell tudni rólam, hogy én az angollal már kiskorom óta együtt élek. Mikor kicsi voltam, különórákra jártam (három tanárom is volt), aztán magamtól tanulgattam, de ezt inkább elhanyagoltam, az iskolában pedig angolra specializálódok. Nem tudom mennyire érthető ez, de most annyira nem is érdekes. 
De rengeteget felejtettem, mert hanyagságomból kifolyólag nem képeztem magam, így most erre akarok ráhajtani. Úgy gondoltam, hogy angol filmeket nézek majd, zene, rádió, és még más is szóba jöhet. 

Akkor lesz új bejegyzés, ha már valami említésre méltót csináltam a célokkal kapcsolatban.

Addig is sok szerencsét nekem, nektek! 
Ali

 

Üdvözlök mindenkit, aki véletlenül is idetévedt. 

Először is írok egy kis leírást a blogról

Imások kiemelni, aláhúzni, NAGYBETŰvel írni, mert így feltudom hívni a figyelmet arra, amire akarom. Szóval, akinek nem tetszik, az már most elmehet.

Szóval a blogról,
a barátnőm mondta ezt az 1 HÓNAP 3 KIHÍVÁST, és gondoltam miért ne? De mint tudjuk, hogy működik ez már manapság - bármit is csinálsz, posztold, fényképezd, különben nem is csináltad! - tehát, úgy gondoltam, hogy, ha valahova feljegyzem ezeket a dolgokat, akkor lesz bennem pici motiváció, meg talán én is adhatok motivációt, ötleteket. Így, úgy döntöttem, hogy ha már csinálom, akkor megosztom veletek.

Hogy, mit kell csinálni magától értetődő. Azért a gyengébbek kedvéért:

kitűzök három célt egy hónapra, legyen az bármi - könyvolvasás, piknikezés, főzés/sütés, edzés, estébé. 

Szerintem, ez a három cél, motiválja az embert a mindennapokban, és kis újdonságot hoz, a szürke napokba.

Szóval, ajánlom nektek is elkezdeni ezt, saját célokkal, vagy ha még most nem is éreztek rá késztetést, akkor hátha a későbbiekben meghozom a kedveteket!

Most pedig rólam.

A nevem Alexandra, de itt úgy írom alá a bejegyzéseket, mint Ali. Így szokott hívni a keresztfiam. Még annyit, hogy a koromat nem árulom el. Minden mást, amit sezretnétek tudni rólam, kérdezzetek kommentben, vagy a későbbiekben a chatben.


Jó olvasást, és sok szerencsét a céljaidhoz!
 Ali